Izzasztó Kunyhó Szertartás - Sweat Lodge Ritual (szerző: Majercsik János Oguz)

AZ IZZASZTÓ KUNYHÓ SZERTARTÁS

 

Az izzasztó kunyhó  egész napos gyógyító szertartás böjttel és elmélyüléssel. A jelenleg ismert legősibb írott beszámoló az időszámításunk előtti ötödik századból való, Hérodotosz tollából, aki a szkítáknál jegyzett fel ilyen rituálét. A világ számos pontján a mai napig alkalmazzák valamilyen formában, a természeti népek körében kiemelkedően fontos eseménynek számít még mindig. Az észak-európai szauna, a közép-európai és török gőzfürdő, az észak-amerikai inipi, a dél-amerikai temazcal és a magyar izzasztó- vagy gőzkunyhó mind ugyanazt a célt szolgálja. A test-lélek-szellem egyidejű tisztulását, gyógyítását. Ezt segíti elő az egész napos böjt is, amelynek során csak folyadékot, elsősorban vizet fogyasztanak a résztvevők. Ez a vállalás egyben felajánlás is a kérésekért. A szer során az aránylag szűk és kicsi kunyhóban fokozatosan nő a hőmérséklet és a páratartalom, miután a vezető a sötétben az izzó kövekre gyógynövényeket szór és folyamatosan locsolja rájuk a vizet. Ezzel egyidejűleg pedig elhangoznak a fohászok, kérések, melyek a hagyomány szerint a felszálló gőzzel jutnak el a Teremtőhöz. Majd felhangoznak a közösen énekelendő szertartásdalok, a legősibb hangszer, az élő hang rezgései, az erősödő forrósággal együtt átjárják az embert, betöltik a teret. Jellemzően az égtájakra és/vagy az évkör ciklusaira hangolva szokás „felépíteni” a szertartás menetét, amely több szakaszból, körből áll. Ezek között szünetek vannak, melyek hosszát a körökkel együtt a kunyhóvezető határozza meg.

 

A részvétel 15-16 éves kortól, egészségi állapottól függően 60-70 éves korig mindenkinek ajánlott, havi rendszerességgel, az általános testi és lelki harmónia megtartása érdekében. Gyermekeknek 6-7 éves kortól lehet biztonságos módon ismerkedni a gőzkunyhóval, áldott állapotban lévő asszonyoknak hatodik hónapig javasolt a részvétel, ha a várandósság nem veszélyeztetett, illetve az illető hölgy nem várandósan ül életében először gőzkunyhóba, hanem már van némi tapasztalata a szerrel kapcsolatosan. A szertartás különösen jó hatású tud lenni hosszabb tisztító kúra elején és végén. Depresszió, szenvedélyfüggőségek, lelki problémák, pánikbetegségek, különböző allergiás tünetek esetén szintén hatékonyan tud segíteni. Súlyos szív-, vagy érrendszeri betegségek, súlyos tüdő-, vagy légzőszervi betegségek valamint súlyos pszichotikus, mentális betegségek esetében nem javasolt a hagyományos módon való részvétel. Ilyen és mindenféle egyéb hosszan tartó krónikus betegség esetén, előzetesen egyeztetni kell a gőzkunyhó vezetőjével.

Jellemző módón az ősi, archaikus kultúrákban az ilyen szertartások egymással közeli viszonyban lévő emberek körében zajlottak, gyakran külön férfi és női tanítások alkalmával. Ezen kívül egyéni, személyre szóló gyógyításokat végeztek a gőzkunyhó segítségével a közösség erre beavatott tagjai.

Modern korunkban a vegyes kunyhók a legelterjedtebbek, amelyekben olyan férfiak és nők vesznek együtt részt a szertartáson, akik sok esetben nem is ismerik egymást, s néha merőben más világszemlélettel és anyagi helyzettel rendelkeznek.

Ez önmagában egyáltalán nem probléma, ebben az elidegenedett világban egyre nagyobb az igény a külső és a belső változások megélésére, valamint a régi értékek felfedezésére. Pont ezért különösen nagy felelősség hárul a szertartásvezetőre. A hagyományokat még alapjaiban ismerő és alkalmazó kultúrák idejében hosszú tanulási folyamatok és beavatások sora által lett valaki gyógyító. Ezek az utak bizonyos formákban a mai napig elérhetőek. Ahogy a kunyhón való részvétel - kevés kivételtől eltekintve - mindenkinek lehetséges, a kunyhóvezetés és minden más sámáni gyógyítói, tanítói tevékenység is elérhető. Viszont hosszú utat kell bejárni addig, hogy biztonsággal tudjunk másokon segíteni. A felelősség mindig a kunyhóvezetőn van!

Bárkihez is mentek ilyen szertartásra, van pár dolog, amit feltétlenül vigyetek magatokkal, valamint kérdezzetek rá a szertartás vezetőjénél:

Természetes alapanyagú könnyű kunyhózó ruha, ha még nincs, akkor lányoknál fürdőruha és egy hosszabb póló, fiúknál rövidnadrág. Ennél több lehet, de kevesebb nem, a tradicionális utak követői nem szoktak meztelen kunyhót tartani, ez inkább a New Age irányzatokra jellemző. Papucs, törülköző, kényelmes „kirándulós” ruha, amit kunyhózás után fáradt, izzadságtól tapadó testedre könnyen fel tudsz magadra ölteni, és amit nem féltesz a tűz közelségétől, legyen nálad.

Ha holdazó hölgy vagy, másképpen szólva menstruálsz, kérdezz rá, hogy részt vehetsz-e a szertartáson. Sok hagyományban ilyenkor nem lehet bemenni a vegyes kunyhóba, külön holdkunyhót tartanak nekik.

Bőséges innivalót, ennivalót ajánlott hozni a szer végén történő közös étkezéshez. A böjt jellemzően egy napos szokott lenni, de lehet hosszabb is, a kunyhó napján csak a szertartás után lehetséges az étkezés. Kérdezz rá a vezetőnél arra is, hogy mikortól kell böjtölni! Folyadékot minél többet érdemes fogyasztani, lehetőleg vizet. Alkohol és bármilyen kábítószer fogyasztása, másnaposság ilyenkor különösen veszélyes lehet, ilyen állapotban semmiképp se vegyél részt izzasztásos szertartáson!

Jó tisztulást!

 

 

Majercsik János Oguz                                                                                                           2011. Enyészet Hava

 

Sweat Lodge Ritual

 

This sweat lodge ritual lasts for an entire day and it implies fasting and meditation (introspection). 

The most ancient written record comes from the 5th century B.C., when Herdotus described such a ritual at the Scythians.

The north European sauna, the Central European and Turkish sauna, the North American “inipi”, the South American “temazcal”and the Hungarian “izzasztó”or “gőzkunyhó”, all have the same purpose.

That is the healing and purifying of all three bodies: body-soul-spirit. Therefore the participants consume liquids, mostly water or fast all day long. 

 

This conscious choice is an offering for the request one has. During the ritual, the temperature and the moisture are going up gradually, in the quite small and narrow lodge, after the guide had put medicinal herbs on the stones and poured water on them constantly.

 

At the same time there will be invocations, prayers which according to tradition will reach The Creator through vapour (steam).

 

Later, chants will be sung together, it is the most ancient instrument, the sound of the live voice vibrations, while the temperature is increasing, the vibrations are traversing the being , are fulfilling the space.

Commonly, it is a custom to “build” the ritual procession, stages, and circles according to the points of the compass or/and year’s cycles. There are breaks between them and their length or duration is established by the guide of the lodge.

Possible sweat lodge participants: children from 15-16, and adults up to 70 years old, if they are healthy to take part into it, monthly, in order to preserve their body and soul harmony. 

Children from 6-7 can be taught safely about the sweat lodge, expecting women can take part till the 6th month of their pregnancy, unless the pregnancy is endangered, or whether the pregnant woman is experiencing the sweat lodge for the first time in her life.

The ritual could be beneficial before or after a long purifying period, diet. It can be of great help in case of depression, addictions to vices, mental problems, panic attacks, and different sort of allergy symptoms. 

In case of serious cardiovascular diseases, serious diseases of lungs or respiratory organs, or serious psychotic or mental disorders we do not recommend sweat lodge to you.

If you suffer from any of such diseases or from any other long lasting chronic diseases, please let the sweat lodge guide know beforehand.

Typically, in the ancient culture people used to have this ritual with close friends, often for the occasion of teaching women and men.

Apart from this, initiated people used to heal specified individuals with the help of the sweat lodge.

Nowadays, there are mixed sweat lodges, both for women and men, and most of the time they do not know each other; they have different approaches to life and different material background.

This cannot be a problem in this alienated world, where there is a growing need for outer and inner experiencing, and discovery of the old values. 

That is the reason why the sweat lodge organiser has the greatest responsibility. In the ancient times, in those cultures which had both basic knowledge and practical one, there used to be long training and initiations before a person became a healer.

 These methods can be followed in a certain way. Thus, one can be part in a sweat lodge- except for the few who cannot come-everybody can be part of it, one can learn how to direct a sweat lodge, how to heal as a shaman, how to be a teacher. But there is a long way to go for those who want to help the others. The responsibility always relies on the sweat lodge director.

Whoever you choose for a sweat lodge ritual, you should take some things with you, and ask about them the sweat lodge organiser:

 

Wear clothes made of natural fabric, if you do not have any, women should wear swim suit and a t-shirt and the boys shorts.

 One can wear more than this but not less, those who follow traditional customs they are not naked during the ritual, that custom is typical for New Age followers.

You should have slippers, a towel, casual clothes, that you can easily put on after the ritual, and which you are not afraid to wear, or is not inflammable.

If you are in your periods, ask the sweat lodge organiser if you can take part in the ritual. In most traditions, women cannot enter a mixed sweat lodge; they have to be in one created separately for women in their periods.

Bring enough food and drink that we are going to serve at the end of the ritual. The fasting period usually lasts one day, but it can be longer, on the day of the ritual, one cannot eat only after the ritual is over. I recommend all of you to drink as many liquids as you can, mostly water. Alcohol or drug consumption can be dangerous, hangover too; in this case do not be a part of the ritual.

Have a deep purifying ritual!

 

Majercsik János Oguz                                                                                                           November, 2011

 


vissza a olvasnivalóhoz


---
vissza az elejére